Lugast építettem

Elmúlt idők árnya siklik a földre.

A babonák nagy szárnya suhog.

Szeretnék olyan biztosan lépni,

mint tegnapelőtt, erős körvonalú,

biztos világon. A testvérem nem ismer

fel engem, mikor vándorútamról

visszatérek s remegve mondja:

Lángol az arcod! Három szemem van

s egy virágba öltözött, néma lelkem.

Pedig a vándorbot már nélkülem is járna,

a szavak nélkülem is csengenének

az én erőm már kihullott belőlük,

s külön ösvényeken jár, bolyong.

Az üstökösök országa zenél,

mindenütt. Hátul a kertben lugast

építettem: nyirkos lombja mögött

a holtak lelkei szólnak azokkal,

akik ezután fognak megszületni.