LV NADÁLY ÉS KALMÁR

Egy gazdag kalmár, tó mellett járván gyalog,

Látott uszkálni vastag és hosszú nadályt,

Akinek így szólott: teli vagy ismét vérszopó,

Otromba féreg! Amint akarom, úgy vagyok,

Mond a nadály; de te, te soha nem lehetsz teli,

Egész világ nem képes a te béledet

Betölteni; én, ha valaki lábát megkapom,

Csak egy kis lágy sót hintsen is reám, legott

Eleresztem; ellenben te mint ravaszkodol!

A pénzes embert hiteted és tartóztatod,

S addig gyakorta, míg ki nem szívtad, s örülsz

Osztán magadnak; neki pedig ebédkort iszol

Most érté a kalmár, hogy nyelves és

Jó köppölyöző szája vagyon, akivel beszél;

Ügyéhez nem bizhatván, hazament s hallgatott.