LVIII. ZSOLTÁR

Ti, tanácsban ülő személyek,

Kik zúgolódtok ellenem,

Mondjátoksza meg énnékem,

Ha igaz-é, azmit beszéltek,

És ha igazat ítéltek,

Ádámtúl származott népek?

Sőt ha ember jól megtekinti,

Szívetek jár álnoksággal,

Kezetek mér hamis funttal,

Nincs dolgotoknak tökélleti,

Az gonoszak eltévödtek,

Mihelt anyjoktúl születtek.

Az ő anyjok méhétűl fogva

Csak hazugságot beszélnek,

Az ő rágalmazó nyelvek

Merő kigyóméreggel rakva,

Élnek süket áspis módra,

Azmelly füleit bédugja:

Hogy bűvölését ne hallhassa

Az bölcs bűvelő mesternek,

Törd meg fogokat ezeknek,

Haragod, Úr Isten, megrontsa

Ő zápfogokat ezeknek

Az éh oroszlán kölköknek.

Adjad, hogy széjjel loccsanjanak,

Mint az víz, mellyet kiöntnek,

Mint nyilak, kiket föllőnek,

Pozdorjánkint törve lehullnak,

Mint az olvadt nyálas csiga,

Elfollyon ezeknek dolga.

Mint az idétlen gyermek meghal,

Ki nem látta az nap fényét,

Mint az éretlen gyümölcset,

Elveszti Isten nagy haraggal,

Mint az töviskék elvesznek,

Minekelőtte fölnőnek.

Ezen az igaz és hív ember

Igen örül ő szívében,

Midőn látja, hogy az Isten

Afféle népet igen megvér.

Lábait mossa az illyen

Az gonoszoknak vérében.

Végre innét mondhatja minden,

Hogy jó az igaznak dolga,

Sok és nagy az ő jutalma,

Azt minden itt vészi eszében,

Hogy Isten mindent megitél,

Azki jól vagy gonoszul él.