LX. ZSOLTÁR

Minket, Úr Isten, elhagyál,

És reánk megharagudtál,

Tőled széllel eloszlatánk,

Térj kegyessen ismét hozzánk,

Mint ez földet megindítád,

Nagy hatalmaddal megrontád,

Építsd meg az ő nagy romlását,

Mert romlás miatt alég állhat.

Népedet keményen tartád,

És igen megsanyargatád,

Minket, mint egy csípős borral,

Itatál keserű búval.

De azkik tégedet félnek,

Az zászlót adád nékiek,

Mellyet ők fölemelnek bízván

Az te igaz fogadásodban.

Hogy az nálad kedves hívek

Végre megmenekedjenek,

Jobb kezeddel tarts meg engem,

Hallgass meg és tégy jól velem.

Szóla Isten szentségében,

Örvendek ígéretiben,

Az Sikemet részül elveszem,

Az Szukót völgyét megmértéklem.

Galaádot is ezennel

Megveszem erősségemmel,

Az Manasses is ekképpen,

Efraim is enyim leszen.

Ezek az nagy sereg népek

Fejemnek ereje lesznek,

Az Júda is én örökségem

És törvénszerzőm leszen nékem.

Az Moáb is az én népem,

Mint egy lábmosó edényem,

Kiben lábaimat mosom,

Ebben én nem gyanakodom.

És azt én nyilván elhiszem,

Edómra sarumot vetem,

És kik Filisztéában laktok,

Győzödelmemen vigadoztok.

Ki vihetne engem bátran

Az nagy kerétett városban?

Utamat ki igazgatná

Az erős Edóm országra?

Nem te tészed-é, Úr Isten,

Ki minket űzsz helyből helyben?

Hogy el nem jövél sereginkkel,

Megűzetél ellenséginkkel.

Légy minekünk segétségől,

Őrizz meg ellenségünktől,

Mert az emberi segétség

Hijában való epesség.

Az Isten által minékünk

Lészen erős győzödelmünk,

És ő megszabadít bennünket,

Megtapodja ellenséginket.