LXI. BÁRHA ELLENZENEK...

Bárha ellenzenek,

Hogy téged szeretlek;

De én aztat nem bánom, -

Annál jobban kivánom.

Ezren ólálkodnak,

Kémeket tartanak;

De én azt csak nevetem,

S igen könnyen megvetem.

Áskálódnak, bújnak

Kigyókövet fújnak,

Konkolyt hintnek közinkben:

De nem ártnak szivünkben.

Ezek irigylenek,

Azok pedig féltnek,

Hazugsággal üldöznek,

Kurva az anyja ezeknek.

Úgy szokott az lenni,

Jónak véghez menni;

Mert ki akar szeretni,

Kell is annak szenvedni.

Ezek végét várom,

Bár nyerek, bár károm,

Megpróbálom, hiv Bárom!

Szivem néked elzárom.

Bár sorsunk szomorú,

S reményünk homorú,

Irígyink ravasz örve

Üdővel lesz megtörve.

Szeret édes izet

Medve lépes mézet;

Ki hág uborkafára?

Bizzák körmes macskára.

Bár némely goromba,

Töretlen otromba,

Truczra mind el köll türnyi,

Préssel jó szőlőt szürni.

Jó dolga némelynek,

Mint kalmár ebének;

Van némelynek nagy gőzi,

Még is konczát más főzi.

Bár szórjam s rád hintsem

Mindenemet, kincsem;

De csak egy ennek czélja,

Kemény szived aczélja!

Néked csak az héja,

Hogy nem vagyok héja;

Mert vagyok engedelmes,

Soha sem győzedelmes.

Bagolynak sólyomja

Van különös fia,

Mint kakuknak más költi,

Mégis fészkét bétölti.

Ez nyájasság s messe,

Kiki fejtegesse;

Én magamban titkolom,

És, mint értem, gondolom.

Azért megvizsgálja,

Bölcs ha kitalálja:

Senki magára ne vegye

És hallgasson s légyen vége.