LXII PÓK ÉS KÖSZVÉNY

Történt, hogy a pók és köszvény öszvejöttenek;

Beszélgetések inkább bús, mint víg vala.

Én, mond a pók, nagy úri palotából jövök:

Akarék, azonban, mert igen tágas vala,

Több hálót szőni; de mihent kezdék, a cseléd

Munkámra támadt; azt rontá, magamat vere,

Kergete.

Én pedig, (a köszvény így panaszkodék):

Alacsony házakhoz jártam, és szegényeket

Akartam ágyba vetni, gondolván, hogy ők,

Mivel sokan vannak, kitartnak engemet

Igen sokáig: nem mehettem semmire;

Mert keveset esznek, s ha talán néha töltnek is

Többecskét a garatra, vagy megterhelik

A gyomrot, ottan rajtok a dolog segít.

Tegyünk, barátom, más próbát. Te pók, szegény

Embernél végy szállást; én egy friss asztalú

S dologtalan urhoz szállok.

S íme! mindenki

Contentuma szerént választott. A pók egész

Házban sző; a köszvény gyenge s meleg vánkosok

S párnák közt nagyságos gazdájával hever.