LXIX. ZSOLTÁR

Úr Isten, segíts, és tarts meg engem,

Mert az vizek szintin lelkemig érnek,

Közepin vagyok az sáros mélységnek,

Kiben csaknem elsüllyed én fejem.

Az árvizek öszveütnek rajtam,

Az kiáltás miatt torkom elrekedt,

Én szemeimben megfogyatkoztam,

Midőn várom az te segedelmedet.

Én hajam szálánál többen vadnak,

Azkik engemet ok nélkül gyűlölnek,

Én ellenségim szertelen erőssek,

És engem eltörleni akarnak.

Noha semmit nem vöttem senkitől,

De mégis énnékem kell megfizetnem,

Nincs, Uram, elröjtve színed elől

Az én bolondságom és minden vétkem.

Seregeknek Ura, erős Isten,

Azki vezérled az te seregedet,

Kik benned vetették reménségeket,

Ne hadd miattam esni szégyenben.

Izráel Istene, kik tebenned

Szívből bíznak, ne szégyenítsd meg őket,

Mert nagy szidalmat szenvedek érted,

Az gyalázat elburítja színemet.

Én rokonim idegennek tartnak,

Anyám gyermeki nem esmernek engem,

Mert szent templomodon gerjedez szívem,

Megemészt nagy szerelme házadnak.

Téged gyalázóknak sok szidalmak

Énreám esének: én pedig sírtam

És böjtöltem: de ők csak csúfoltak

Engemet, noha minden jót kívántam.

Bánat miatt én zsákban öltöztem,

De ők énrólam mesét költöttenek,

Az kapun ülők és az részegesek

Csúf énekléssel nevetnek engem.

De én tehozzád nagy buzgó szívből,

Óh, kegyes Isten, könyörgök óránkint,

Hallgass meg, Uram, kegyességedből,

És kegyelmezz meg fogadásod szerint.

Végy ki engemet ez förtős sárból,

Hogy el ne süllyedjek, gyűlölőimtől

Ments meg ez nagy vizeknek örvényiből,

Tarts meg ellenségim haragjától.

Hogy az mély víz engem el ne nyeljen,

Se pedig föllyűl reám ne borúljon,

Ne merüljek tengeri mélységben,

Az kútnak szája engem bé ne zárjon.

Úr Isten, nagy az te kegyességed,

Hallgasd meg azért, azmit tőled kérek,

Irgalmas szemeid reám nézzenek,

Hadd láthassam nagy kegyelmességed.

Ne röjtsd el, Uram, kegyes orcádat

Szegény szolgádtúl, mert megnyomorodtam,

Ne késsél, halld meg kiáltásomat,

Add meg kérésem, vigasztalj meg, Uram.

Uram, hajolj szomorú lelkemhez,

Ez nagy ínségből mentsd meg életemet,

Ellenségim ellen tarts meg engemet,

Mert csak bízom kegyelmességedhez.

Miként gyaláznak engem, jól érted,

Látod, melly szörnyen engemet rútolnak,

Ellenségem nincs röjtve előtted,

Minden ellenségim előtted vadnak.

Ez gyalázatban elszakadt szívem,

Kesereg lelkem ez nagy ohajtásban,

Várván, ha találhatnék ez nagy kínban,

Azki szíve szerint szánna engem.

De imé, sohol egy ember sincsen,

Azki engemet szánna nyavalyámban,

Epével étetnek éhségemben,

Ecettel itatnak szomjúságomban.

Adja Isten, hogy ő asztalokon

Az önnön étkektűl megfulladjanak,

Őmagok hálójában akadjanak,

Békességek veszélre fordóljon.

Setétüljenek meg az ő szemek,

Hogy azokkal egy cseppet se lássanak,

Törd meg derekokat őnékiek,

Hogy egyenessen föl se állhassanak.

Búsult haragodat ontsd ki rájok,

És nagy haragodban ragadd meg őket,

Töröld el minden ő lakóhelyeket,

Hogy épen ne maradjon ő házok.

Mert igen kergetnek mindeneket,

Azkiket, Uram, te immár megvertél,

Ha kire bocsáttál vereséget,

Annak sérelmit beszéllik örömmel.

Szedd öszve minden gonosz bűnöket,

Hogy kegyelmedbe bé ne vétessenek,

Az élőkönyvből kitöröltessenek,

Ne írd az igazak közé őket.

Mivelhogy én most nyomorult vagyok,

Emelj bátorságos helyre engemet,

És néked teljes szivből vigadok,

Háláadással mondok dicséretet.

És az inkább tetszik az Istennek

Az szarva-indult és körmös tuloknál,

Kit az szegények meglátnak vígsággal,

És az ő szívekben örvendeznek.

Örvendez azoknak is ő szivek,

Kik az Úr Istent óhajtván keresik,

Mert meghallgattatnak az szegények,

Az foglyokról ő el nem feledkezik.

Menny, föld, tenger az Istent dicsérje

És minden benne való. Mert megmenti

Az Sion hegyét, Judát megépéti,

Szép városokkal lakóhelyekre.

Ez helyet megülik ő szolgáji,

Békével lakják mint örökségeket,

És azoknak minden maradéki

Bírják, azkik szeretik te nevedet.