LXV. ZSOLTÁR

Az Sionnak hegyén, Úr Isten,

Tiéd az dicséret,

Fogadást tésznek néked itten,

Tisztelvén tégedet.

Mert kéréseket az híveknek

Meghallod kegyessen,

Azért tehozzád az emberek

Jőnek mindenünnen.

Rajtam az bűn elhatalmazék,

Terhelvén engemet,

De nagy volta kegyességednek

Eltörli vétkünket.

Bódog az, kit te elválasztál,

Fogadván házadban,

Hogy előtted nagy buzgósággal

Járjon tornácodban.

Javaival az te házadnak

Megelégítetünk,

Szép dolgain te templomodnak

Gyönyörködik szívünk.

Az te csuda igazságodból

Megfelelsz minékünk,

Hallgass meg, Isten, velünk tégy jól,

Óh, mi segedelmünk.

Mindenek csak tebenned bíznak

Ez föld kerekségén,

Azkik széjjel messze lakoznak

Az tengernek szélén.

Te mondhatatlan hatalmoddal

Az magas hegyeket,

Környülfogod, mint egy abronccsal,

Erősítvén őket.

Az tengeri habok zúgását

Te megcsendeszíted,

Az pogán nép zúgolódását

Ottan elenyészted.

Nagy félelmekben elbággyadnak

Mindenek ez földen

Nagy voltán az te csudáidnak,

Kiknek száma nincsen.

Te megvigasztalsz mindeneket

Reggel az napfénnyel,

Biztatsz minden élő rendeket

Csillagokkal éjjel.

Áldásiddal meglátogatod

Az elszáradt földet,

Hasznos essőkkel meglágyitod

Gazdagítván őtet.

Az te kutaidból az vizek

Soha el nem fogynak,

Hogy az szép földi vetemények

Szaporodhassanak.

Az barázdákat megitatod

Az szántóföldeken,

Az vetést szép essővel áldod,

Hogy bőven teremjen.

Megkoronázod az esztendőt

Nagy sok javaiddal,

Lábaid nyoma kövérségöt

Csöpöget nagy zsírral.

Lakóhelyei az pusztáknak

Folynak kövérséggel,

Hegyek és halmok vigadoznak

Nagy bőv termésekkel.

Az szép sík mezők ékesednek

Sok baromcsordákkal,

Villagnak az szép szántóföldek

Sűrő gabonákkal.

Az hegyoldalak, mezőföldek

Szép búzanevéssel

Örvendeznek és énekelnek

Nagy gyönyörűséggel.