LXVII. SZENVEDÉSSEL S AZ ÜDŐVEL...

Szenvedéssel s az üdővel

Egeket meggyőztem,

Ohajtásim s kivánságim’

Tellyesitettem;

Kit gyors fatum nem engedett,

Rozsda s üdő megemésztett,

Nem kinoz már az kétség,

Való lett az reménység:

Mert szivem már gyúl és ég

Kiben nem lesz vég.

Nehéz volt sok fullánk s nyil közt

Lépes mézet nyerni,

Halál, mirigy és irigy közt

Az édeshez férnyi:

De az kedves és édessebb,

Kiért vérzett sok ezer seb,

Kiért volt hét fájdalom,

Kétség baj és siralom;

De már mind örömre ujult,

Mert hozzám hódult.

Az kit régen meggyűlöltem,

És szivbűl üldöztem,

Agyarkodtam s megvetettem

Soha sem szerettem;

Az egeknek planétája,

Elvégzett sententiája

Örökös rabságban tett,

Szivemre békót vetett,

Szivem neki rendeltetett,

Társnak tétetett,

Megesküdtetett.

Mivel mert minden hatalom

Vagyon az egektül,

Alázatos s engedelmes

Szivem is ezektül;

Bár életre, bár halálra

Esik sorsom, hat- vagy vakra,

Kész már szivem azokra,

Jobb, akár balsorsokra:

Ugy legyen! csak ezen ige

Szerelmemnek vége.