LXVIII TŰNŐDŐ PLUTÓ

Plutó, az Alvilágnak fő ura, számba vőn

Minden lakost, ki leköltözött hozzá, s örök

Házhelyt nyert tőle: látta, hogy fele sincs teli

Roppant birodalmának. Sokat ugyan, mond, taszít

Setét pusztámba a had; mert számtalan ezert

Öl meg: sokat az irígység, sokat a vakmerő

Harag; sokat a víz, tűz, kő fojt, éget, üt agyon;

Mint késő őszkor a falevelek, hullanak;

De mindez nekem igen kevésnek láttatik.

Mikor így tünődék, váratlan vendég jöve

Hozzá a Felvilágból, a hires-neves

Torok-gyártó, ki őtet megvigasztalá.

A dobzodó öröm, mond, itt veled leszen

Ezered magával nemsokára; már hörög,

Erejét kirázta, ette s itta, társait,

Ámbár, tudnám is, fel nem számlálhatom.

Egy szót se, mond Plutó: amit hallék, elég.

Mértéktelen élet az életet sietteti

Fogytára. Erről irtam e kis költeményt.