LXX GYOMOR ÉS TAGOK

Nagy meghasonlás támadt a gyomor s tagok

Között; Ezek amazt vádolták, hogy csak hever;

Ellenben ők izzadnak, fáradnak, törik

Magokat: amit sok bajjal öszvegyüjtenek,

Feleszi s emészti egyedül a dologtalan.

Én, mond a szem, jó reggel felnézek s kelek:

Napot napestig, mint valamelly őr, nyugtalan

Vigyázok, ami kárt tehetne, messziről

Látom, s előre megmondom, távoztatom.

Én is, mond a nyelves száj, intek szüntelen,

Ez jó, amaz nem, ezt kövesd, amazt kerüld.

A kéz, kapálok, mond, kendert vetek, szövök,

Varrok ruhákat, építek házat, s ha kell,

Fegyvert fogok, s a közjót védem emberűl,

Sok effélét nagy hosszasan számlált elő.

Hát ide s oda mennyit járok, mennyit fáradok

Én, kezdi a láb, rajtam áll egész teher

(Ne legyen szóm senki bántására); mégis, ím!

Legalább valónak tartatom, megvetettem.

Végezzünk nagy tekintetű dolgos tagok!

A henye gyomornak ne legyünk mindig rabjai.

S imezt végezték:

“Minthogy heverő a gyomor,”

És nem dolgozik, étel, ital ne adassék neki.”

A gyomor ugyan, jól tudván a következést,

Ellent szóla, de hiába. Tőle több napig

A tagok elvontak minden eledelt és italt.

Azonban a szem lankad és lankad s alig

Pislog: nagyot kezd a fül is hallani: magát

A kéz nem bírja: a száj, mint hal, tátogat:

A láb akarna menni, s nem mozdulhat el.

Illy állapotban akarák tenni tisztiket,

De már késő volt; a gyomor, melly őket is

Öntözgeté, mint valamelly ér, kiszáradott,

S kinok közt vele fogytak ki a botor tagok.