LXXV. ZSOLTÁR

Dicsérünk téged, Isten,

Dicséret legyen néked,

Mert az te dicső neved

Hozzánk közel jött híven,

Mi azért csudáidat

Hirdetjük jóvoltodat.

Ha időm lesz valaha,

Én igazán itélek

Ha feneke ez földnek

Egyszersmind lerohanna,

Én mégis ő oszlopát

Jól állatnám gyámolát.

Az bolondokat intem:

Ne bolondoskodjatok,

Azkik pedig gonoszok,

Térjetek meg, úgy kértem,

Szarvat ne emeljetek,

Illy fönn ne beszéljetek.

Mert az tiszt és az erő

Nem az napkelet felől,

Sem az napenyészetről,

Sem nem az pusztából jő,

Minden az Istenen áll,

Ő aláz s’ ő magasztal.

Az pohár ő kezében,

Kiben vagyon vörös bor,

Kit ő teli tölt sokszor

Minden népnek ez földen,

De végre az gonosszak

Az söprejét megisszák.

Én örökké dicsérem

Az Jákobnak Istenét,

Hirdetem dicsőségét,

És szarvokat megszegem

Az istenteleneknek,

Hogy az jók fölkeljenek.