LXXVI. ZSOLTÁR

Esmeretes az Úr Isten

Az Júdában, és szent neve

Az Izráelnek földében

Messze terjedt dicsősége,

Az Sálémben szép ő sátora,

Az Sionon lakóhajléka.

Ott meglátja minden ember,

Hogy isteni hatalmával

Megtörik íj, paizs, fegyver,

Hadat megszállít azonnal,

Nagyobb felségednek ereje,

Hogynem az kóborlók sok hegye.

Az ellenség eldúlaték,

Reájok mély álom esék,

Kiket vitézeknek véltek,

Tudatlan lőn az ő kezek,

Mihelyen feddésed hallatik,

Mind szekér s’ mind ló elaluszik.

Ki állhatna meg előtted,

Azki illy rettenetes vagy,

Midőn haragod fölgerjed?

Mennybéli szentenciád nagy,

Mellyet hallatsz az emberekkel,

Az föld megrémül csendességgel.

Midőn fölkél az Úr Isten,

Tartván kemény itéletit,

Hogy az szegényeket itten

Ez földön megtartsa népit,

Dicséretedre fordul néked,

Ha az nép haragszik ellened.

Még egyszer nyilván elveszted

Ez maradék dúlót-fúlót,

Jer, dicsérjük Istenünket,

Megállván fogadástokot,

Kik mindenkor vattok ővéle

És el nem távoztok őtőle.

Adjatok szép ajándékot

Ez rettenetes Istennek,

Ki megtöri hatalmakot

Az gonosz fejedelmeknek,

Az nagy királyok itt ez földen

Előtte lesznek rettegésben.