LXXVII. ZSOLTÁR

Az Istenhez az én szómat

Emelém kiáltásomat,

Hogy fölkiálték hozzá,

Beszédem meghallgatá.

Mindennémű szükségemben

Reménségem csak az Isten,

Éjjel kezem föltartom,

Az égre hozzá nyújtom.

Lelkem nagy bánatban esett,

Minden vigasztalást megvét,

Az Isten rettent engem,

Ha róla emlékezem.

Noha Istennek szívemben

Panaszlok nagy ínségemben,

Lelkem mégsem találhat

Semmiben nyugodalmat.

Szemeimet nyitva tartod,

Alunni éjjel sem hagyod,

Erőmben úgy elfogyék,

Hogy egy szót sem szólhaték.

Gondolám az régi időt,

És forgatám szemem előtt

Az elmúlt esztendőket,

Hányám és vetém őket.

Megemlítém hegedőmet,

Néhai éneklésimet,

Szívem egész éjszaka

Ezt mind előforgatja.

Ennek hogy értelmét leljem,

Azon igyekezik lelkem

Elmélkedvén erőssen,

Végre szólék ekképpen:

Ez harag mindenkor tart-é,

Az Úr örökké elvét-é?

Nincsen-é őnékie

Énhozzám semmi kedve?

Elfogyott-é nagy kegyelme

És ő atyai szerelme?

És immáran hátratért,

Azmit minékünk igért?

Teljességgel elfogyott-é

Hozzánk való nagy szerelme?

Elaludt-é irgalma

Az ő nagy haragjába?

Végre mondék: Odavagyon

Az én életem immáron,

Isten megvonta kezét,

nem nyújtja segedelmét.

De meggondolám ismétlen,

Miket míveltél régenten,

Az te nagy csudáidot,

Kiket sok ember látott.

Csudáidról gondolkodván,

Kiket láték dolgaidban,

Elmélkedem erőssen,

Végre szólék ekképpen:

Óh, erős és kegyes Isten,

Szent vagy cselekedetidben,

És sohol senki nincsen

Hozzád hasonló Isten.

Csuda, Isten, az te dolgod,

Azmint gyakran megmutatod,

Minden népek jól látják

Nagy voltát hatalmadnak.

Népedet te kimentötted,

Nagy ínségéből kivötted,

Jákobnak és Józsefnek

Nemzetét mindkettőnek.

Hogy az víz téged megláta,

Ottan nagy félelme juta,

És az tenger mélysége

Legottan megrendőle.

Az fölhők essőt ejtének,

És nagy mennydörgések lőnek.

Az magas ég harsaga,

Széjjel minden csattaga.

Sűrő nyilak röpülének,

Sebes kőessők esének,

Olly villámások lőnek,

Hogy az egész föld fénlék.

Az föld megrendőle szörnyen,

Utad lőn az nagy tengeren,

Általmenél az vízen,

Lábad nyoma még sincsen.

Az te szerelmes népedet,

Mint egy nyájjat vezérletted,

Kihozád hatalmaddal,

Mózes és Áron által.