LXXXI. TÁVOZZÁL ISTENTELEN!

Távozzál istentelen,

Átkozó és hitetlen!

Bánom, magam’ majd megcsaltam

És majd gyilkos horgot faltam,

Jól esett, meggondoltam,

S előbb (v. jókor) tüled távoztam.

Észrevettem minden szint,

Kit tudtam alkalmasint,

Titkon is megjövendöltem,

És szivemben ugy itéltem;

Valóban ugy is történt,

Meggondoltam valamint.

Ritka példa is lettem,

Ellenségem’ szenvedtem;

Boldog vagyok, nem szerettem,

S csak mutattam, hogy kedveltem,

Bezzeg volna esetem!

De most könnyen megvetem (v. nevetem).

Ezerszer is áldott légy,

S edgyütt ezer átkot végy:

Hogy bár szinre is kedveltél

És ellenben hamis (v. gaz nép) lettél,

S egyben voltál hajlandó,

Másikban nem állandó.

Szabad vagy most, mint madár,

A mi tetszik, miveld bár,

Ugy is zárt soha sem voltál,

Mert mindenhez szabad voltál;

Szép dolog ki ugy élhet,

De szebb, ha ki zárt (v. hiv) lehet.

Köszönjed ezt magadnak

S az gyilkos barátságnak

Egy hajóban, hogy eveztél,

S igy kintelen rabbá lettél,

Köszönd viz-ész fejednek

És bolond hivségednek.

Áldott vagyok én azért,

Hogy gyötrődnöm nincsen mért;

Köszönd meg, hogy ismértelek,

S hogy méltán megvetettelek,

Ezt itéltem szivedrül,

Emlékezzél nevedrül!