LXXXI. ZSOLTÁR

Örvendezzetek

Az erős Istennek,

Énekeljetek

Dicséreteket,

Szép énekeket

Jákob Istenének.

Szép dicséretet

Néki mondjon minden,

Lantokban őtet

És citerákban

Dicsérjük vígan

Néki zengedezvén.

Most ez új hóban

Néki örvendezzünk,

Trombitaszóban

Rendelt időnkben,

Víg innepünkben

Illik énekelnünk.

Mert Izráelnek

Isten parancsolá

És az Józsefnek,

Hogy ők ekképpen

Élnének híven,

Jelül nékik hagyá.

Illy kötést szerze

Isten az Józsefvel,

Midőn kijöve

Az Egyiptomból,

Holott az nép szól

Esméretlen nyelvvel.

Az tereh alól

Én kihozám őtet,

Hogy sárgyúrástól,

Téglavermekből

És ínségekből

Kimentsék kezeket.

Hozzám kiáltál

Te nagy ínségedben,

És megtartatál.

Imádságodot

Meghallgatám ott

Az nagy mennydörgésben.

Az Meribánál

Én megkísértélek,

Látám azonnal

Nagy keménységed,

Mégis tenéked

Illyen szóval szólék:

Hallgasd meg népem,

És közlöm tevéled

Erős kötésem,

Halld meg, Izráel,

Azmit szám beszél,

És azt jól megértsed:

Néked ne legyen

Idegen Istened,

De egyedül én,

Csak engem tisztélj,

Senkitől né félj,

Nevemet böcsüljed.

Én vagyok néked

Istened egyedől,

Ínségben téged

Én megtartálak,

És kihozálak

Egyiptom földéből.

Tátsd föl csak szádot

És megtöltöm bőven,

Menten meglátod,

Hogy nagy bővséggel

Lesz az eledel

Csudálatosképpen.

De az én népem

Engem nem hallgata,

Noha intettem

Gyakor beszéddel,

De az Izráel

Füleit bédugta.

Kin megbúsulék

És őket elhagyám,

Hogy bár menjenek

Önnön kedvökre

És ösvényekre

Szabadon bocsátám.

Ha népem szívvel

Szót fogadott volna,

És ha Izráel

Én utaimban

És tanácsomban

Járni akart volna,

Én is legottan

Az ő ellenségét

Nagy hatalmomban

Elvertem volna,

Vetettem volna

Rájok én kezemet.

Ő ellenségét

Néki adtam volna.

Jó szerencséjét

Én őnékie

Nagy sok időkre

Terjesztettem volna.

Búzát nékie

Szépet adtam volna

Eledelére.

És nagy bévséggel

Az kősziklából

Mézet adtam volna.