LXXXII. ZSOLTÁR

Az Isten áll ő seregében,

Az bírák gyülekezetében,

Közöttök igazat itél,

És nékiek ígyen felel:

Miglen ítéltek ti ekképpen

Az törvényi igazság ellen?

Hogy személyét az hamisnak

Nézitek, kedvezvén annak?

Szegént ítéljetek igazán,

És könyöröljetek az árván,

Ügyét az szűkölködőknek

Erőszaktúl megmentsétek.

Az nyomorultat az hamistól

Kiszabadítsátok markából,

Hogy az szegény erőt vegyen

Az hatalmaskodó ellen.

De intésemet nem fogadják,

Sőt értetlenől megutálják,

Nagy setétségben mennek el,

Kin az föld csak nem süllyed el.

Imé, én mondom, hogy ti vattok,

Kik Isteneknek hivattattok,

És az magasságos Úrnak

Ti mondattok fiainak.

De mindnyájan meg kell halnotok,

Mint egyebek, tü is kimúltok,

Végre ti mind odalesztek,

Úgy, mint egyéb fejedelmek.

Támadj föl azért, ó, Úr Isten

És ítélj meg mindent ez földen,

Mert néked hatalmad vagyon

Minden népen ez világon.