LXXXIII. ZSOLTÁR

Uram, ne hallgass illy igen,

Ne maradj ez veszteglésben,

Ne nyugodjál, ó, erős Isten!

Mert ellenségid dühösködnek,

És azkik tégedet gyülölnek,

Fölemelték fejeket fönnyen.

Kiváltképpen néped ellen

Csalárd árultatásképpen

Sok álnok tanácsokat lölnek,

És azkikre te gondot tartasz,

És röjtekhelyedben ótalmazsz,

Azok ellen öszveesküsznek.

Mondván: Jertek, imezeket

Veszessük el ez nemzetet,

Töröljük el őket ez földről,

Fogyassuk el ez népet szintén,

Hogy emlékezet se lehessen

Az Izráel népe nevéről.

Gonosz tanácsot végeztek,

Teellened kötést töttek

Az edomi izmaéliták,

Az Moábnak és az Hágárnak

Nemzeti teellened járnak,

Gebaliták és ammoniták.

Filisztéus és amalék,

És mind az Tirus-béliek,

Nagy erővel fölkészöltenek.

Az Assur is ezekkel együtt

Segéteni az Lóth fiait

Minden erővel igyekeznek.

Ez népekvel is azt tegyed,

Mint az Midiant elvesztéd,

Az Kisson pataknál régenten,

Mint Sisár és Jábin elvesze,

Az Endornál éltök elkele,

Ollyak lőnek, mint sár az földen.

Ő fejedelmi, mint Oreb,

Úgy járjanak, mint az Zéeb,

Mint amaz Zebah és az Salman,

Azkik mondották nagy kevélyen,

Az Istennek hajlékit menten

Elfoglaljuk nagy hatalmunkban.

Tedd forgó kerékké őköt,

Mint szél az pozdorja csöpőt,

Mint az sebes tűz megégeti

Az nagy erdőt, és elpusztítja,

És mint az sebes tűznek lángja

Az magas hegyet megemészti.

Kergesd meg forgószeleddel,

Nagy rettegéssel ijeszd el,

Szélvésszel háborítsd meg őket,

Ő orcájokat szégyenítsd meg,

Hogy tégedet esmerjenek meg,

És böcsüljék te szent nevedet.

Taszítsd őket nagy szégyenbe,

És ejts bé nagy félelembe,

Töröld el, hogy innét mindenek

Esmerjék, hogy te az Isten vagy,

Azkinek hatalma igen nagy,

Azkit fölségesnek neveznek.