LXXXVI. MEGPRÓBÁLOM, HOGY NEM ÁLOM...

Megpróbálom,

Hogy nem álom,

Kiért szived’ sajnálom;

Ha visgálom,

Föltalálom,

Miért tüled megválom:

Hol azokat confundálom,

S ha hallgatom (v. titkolom), contemnálom,

S többször nem is számlálom.

Már jól (v. Messze) látok

Bár sok átok

Pöcsétölte szívedet;

Már nem vélem,

S most szemlélem

Sok hitetlen hitedet:

Csalárdságod elég fényes,

Légy már azért másnak kényes,

S tartsad másnak kényedet,

vagy: kedvedet!

Alacsony gond

Ki sokat mond,

Néki legyen hitele;

Kit ismérnek

S utólérnek,

Nem gondolnak már vele:

Ámbár sirjon s bár nevessen,

Bár aczélt s köveket messen,

Haszontalan’, van jele.

Mennél jobban

A tüz lobban,

Annál kevesb láng lobog,

Bárha fénlik

És tündöklik,

Az ég inkább háborog:

Jobb kerekét szerencsédnek

Mennél többet kentem ennek,

Annál jobban csikorog.

Légy kevély strucz,

Mégis lesz trucz,

Ki boszut áll szivedben;

Olly ez világ

Mint az világ

Ki most fémlik s megy ködben:

Azért ugy higy kevélységnek

És az tündér fénylő fénynek,

Igy üdvözűlj hitedben!

Illyen vége,

Kiért ége

Szivem hív reménnyében;

Ez az bére,

S illyent ére

Sok ezer érdemében:

Azért tűlem holtig pártulj,

Soha vissza ne is indulj,

Légy átkozott szivedben!