LXXXVII. AZT MEGKÖNYVEZNÉD...

Azt megkönyveznéd,

Ha csak neveznéd,

Nem hogy még ha megismernéd! -

Az ki gyötrődik

S majd porrá törődik,

S titkon érted emésztődik,

De egy pár szivnek

És két pár szemnek

Nincsen nálod jutalma:

Mert vagy szines s állhatatlan

S egy szivhez éppen szokatlan,

S igy mint az vak légy,

Bátor ollyan légy,

Könnyebb szivem fájdalma.

Magnest követtem,

Vasat szerettem,

De nem vonszott ő magához;

Annál keménnyebb

Mennél reménnyebb,

Soha ujulást nem hoz;

Magát mutatja

Szivem untatja,

Biztat mivel bár lehetetlen;

Tovább azért, így lássad,

Csak csak magad mulassad:

Immár megvetem

S én is nevetem,

Bár történik véletlen’.

Az mit szenvedtem,

Bár nem vétettem,

Mégis tűröm csendes szívvel;

Csak térj meg s bevégy,

S eretnek ne légy

Nagy istentelenséggel:

Mert más mullandó,

Csak én állandó,

Próbát szenved én szivem.

Megmutatta, bár titkossan

Mert szeretni kell okossan,

Szú s rosda s üdő

Emészt s jövendő,

Mégis lesz vajha hivem!