Ma este

Ma este újra este volt,

ködös, borongós, szürke, holt

mint életemben annyi többi.

S hogy elmerengtem efelett,

szemrehányóan meglepett:

– “Hát miért lettél hűtlen hozzám?

Elhagytál őszt és ravatalt,

daloltál egy-két fürge dalt,

tavasz-hajnalit és vídámat.

Hát rossz voltam én, vagy irigy?

Nem fogadtalak mindig úgy,

csöndes csókkal és szeretettel?

Ha őszi eső kopogott,

nem én voltam a vagyonod

és dalaimat nem én súgtam?”

Én éreztem: ez igaza:

ma nem mehetek még haza,

mert sok újságunk van egymásnak,

Mert testvérem a borús ősz

meg a bús köd, mely megelőz –

Keblére hullva kétszer élek.

Én megfogadtam csöndesen

hogy mindig – mindig őt lesem

és sohse leszek háládatlan.