Madarak beszéde

- Hogy énekelnek mindenféle fattyúk,

pimasz veréb, csicsörke, banka, vadtyúk,

mi hallgatunk a zűrzavarba, hagyjuk,

csivogjanak, legyen meg akaratjuk.

Csodásan úszunk a csodás halálba,

de ottan az igaz dalt megtalálva

az égre sírunk, gőgös, néma hattyúk.

- Rég dalolt meg engemet már híres versében Poe Edgár,

és habár a század eljár, nem múlt el egy sora sem.

Most is itt ülök s előre károgok, miként a dőre

pusztulás vad hirdetője, a zord rímet keresem.

Gyászruhámban, kárvallottan a bús rímet keresem,

s azt üvöltöm: „Sohasem!”

- Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!

S birál!

Vészben-viharban víjjogó király!

Sirály!

- Kincs voltam, el-nem-múló, fényes ékszer,

de szárnyra keltem, élni, csélcsap ésszel.

Bolond is vagy, ha hírrel megelégszel.

Csókolni itten nem lehet elégszer.

Őrjöngj, röpülj, s örülj, ha lázban égsz el.