Magamhoz

Fiam, ne félj, ha néha szűkös utcák

Előled elveszik a kék eget

S üres, kopott szobák nagy mélabúját,

Mint zubbonyát a munkás, fölveszed.

Fiam, ne félj, ha bús esők kimosnak

Szívedből mindent, ami fény, derű,

Ha verkli szól, borús napján a gondnak

S lelkedben eltört minden hegedű.

Fiam, ne félj! Mély óráid malasztja

Legyen veled! Emléke annyi napnak,

Mikor belőled csók és vers fakadtak.

Fiam, ne félj. A nagy égboltozatra

Fölírva minden, mi szép idelenn

És benned, mint rab él a Végtelen!