Magammal évődöm...

Magammal évődöm: Te kába!

Meddig leszel még vágy-beteg?

Mikor szünik meg sorsod átka

Megbabonázni véredet?

Küzdelmeidnek pihenése,

Kétségeidnek nyitja nincs.

Hiába szállnál föl az égbe:

A röghöz lánczol rabbilincs.

Szomjas vagy csókra, szerelemre,

S ha megizlelted: undorit.

Dicsőséget kergetsz lihegve;

Meddig? Rogyásig? Holtodig?

Mindig a messzeségbe vágyol,

A távolban tündér a rém.

Dib-dábot elrejt rózsafátyol,

Halottat csókol a remény.

Tömérdek már a veszteséged;

Ránczos lesz tőle homlokod.

Oly nyomorult az emberélet!

S mégis dicsőnek álmodod.