Magdolna szeretője

Szív szállj magadba s szólj magadban:

„Én élek pompás palotákban,

amikor az Ember Fiának

nem volt hová fejét lehajtsa.”

És eszmélj így: „Én vígan élek

lakozom lusta lakomákon

amíg a mindenek királya

koplalt negyven nap, negyven éjjel.”

És mondjad: „Örömöm találom

a szép ruhában, drága fényben,

amíg az édes Üdvözítőt

megfosztották minden ruhától.”

És mondjad ígyen szégyenülve:

„Nekem pénz veri tenyerem

s az Üdvözítő gyenge markát

a rozsdás szög vérezni furta.”

Pirúlva mondd: „Engem dicsérnek

nevem dalomnak hordja röpte

míg Üdvözítőm fínom arcán

lecsurgott a katona köpte.”

S dobbanva szólj: „Engem szeretnek

Uram irgalmazz kéjeimnek

Hiszen a te lábodat is

bús Magdolna mirrhája mosta.

„Hiszen a te lábadat is

bünös leánynak könnye kente

tisztára fehér ujjaid

bús Magdolna dús fürtje fente.

„Hadd nyomjam égő arcaimra

bünös Magdolnám bús haját:

hiszen te is arcodra nyomtad

Veronikának keszkenőjét.

„Hajadnak éjes öltönyében

Magdolna jer takarj el engem:

Magdolna fürtjei alatt

Uram, Uram, ne láss meg engem!”