MAGYAR FA

A rámcsodáló arcok szembefordúltak,

a hódoló szemek fejszét meredeznek,

a szavazó szájak pereatot üvöltenek.

Magyarságom életalmájáról,

le akarják hámozni a magyart.

Magyarnak: alma, embernek: gyümölcs;

szabjátok; vágjátok, zúzzátok,

minél mélyebbre juttok, annál almább:

a legmélyén, a kis barna magban,

az egész terebély almafa ott van s

ágadzik, bogadzik, leveledzik s

gyümölcsöz nektek.

Nyugalmukban megzavart boldogok

az Igazság tömérdeksége tövén

galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek.

Igazság mind: igen,

de az Igazság hulló törmelékei,

árnyékában tengődő igenek.

A fa enyém, az egeket verő,

melynek ágain madarak fészkelnek

s gyümölcsén élnek. A fa enyém

s ti mindenek, övéi és evői,

én vagyok a Fa.

És létem kiterítem, jöjjetek,

gyönyörködjetek, vígadjatok,

lakmározzatok rajtam!