Magyar idill

Alkonyodik. Aranyos köd

Száll a földre. Szól a pásztor

Méla tülke. A lugasban

Oly sötét lesz a borostyán

És az égen szende búsan

Indul a hold kék mezőkre.

A napverte ablakokban

A muskátli újraéled

És a kertben harmatot sír

A verbéna. A csicsergő

Fecske mind ereszre röppen.

És a nap szelíd halállal

Elköszön a barna tájtól.

Esteledik. Most az élet

Mélyebb s tágabb a világ is.

Messze gyárnak búg a kürtje

És munkások andalognak

Hazafelé hűs homályban.

- Homlokomon csókod érzem

- Drága vendég, boldog ihlet

- És fölnézek áhítattal,

- Mint a gyermek, mint a táltos,

- Ázsiából ősi pásztor,

- Kerek égnek földerengő

- Első, halvány csillagára.