MAGYAR JAKOBINUS DALA

Ujjunk begyéből vér serken ki,

Mikor téged tapogatunk,

Te álmos, szegény Magyarország,

Vajon vagy-e és mink vagyunk?

Vajon lehet-e jobbra várni?

Szemünk és lelkünk fáj bele,

Vajon fölébred valahára

A szolga-népek Bábele?

Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz

Végül egy erős akarat?

Hiszen magyar, oláh, szláv bánat

Mindigre egy bánat marad.

Hiszen gyalázatunk, keservünk

Már ezer év óta rokon.

Mért nem találkozunk süvöltve

Az eszme-barrikádokon?

Dunának, Oltnak egy a hangja,

Morajos, halk, halotti hang.

Árpád hazájában jaj annak,

Aki nem úr és nem bitang.

Mikor fogunk már összefogni?

Mikor mondunk már egy nagyot,

Mi, elnyomottak, összetörtek,

Magyarok és nem-magyarok?

Meddig lesz még úr a betyárság

És pulya had mi, milliók?

Magyarország népe meddig lesz

Kalitkás seregély-fiók?

Bús koldusok Magyarországa,

Ma se hitünk, se kenyerünk.

Holnap már minden a mienk lesz,

Hogyha akarunk, ha merünk.