Magyar János a bakon

Körötte víg vásári tarkaság van,

Sok mutatványos mókázik javában,

Igéret puffog, játékpuska durran,

A hinta leng a szédítő azúrban.

János nyugodtan és hallgatagon

A vásár szélén gubbaszt a bakon,

Magára húzza jól öreg subáját

S tekintete a távolokba vág át.

A földeken jár ballagó esze,

Hol dallam néki növő fű nesze,

Hol csöndes és derűs a végtelenség

És boldogok a békés naplementék.

Mert nincs a földön semmi panoráma,

Mely szebb lehetne, mint az ő határa,

Hol verejtéke áldását aratja

S hol fáradt testét egykor visszaadja.

János csak vár, csak hallgat a bakon.

Az örök élet ő, a nyugalom.

Egy ezer évnek fénye, árnya arcán

S elnéz közönnyel a világ piarcán.