MAGYAR KÖLTŐK.

Szegény, szegény magyar költők,

Hol vagytok, hol zeng dalotok?

Mint az elzüllött csalogány

Tavasz szép napjai után,

Úgy elnémúltatok.

Széttört a lant, eltört a kard,

Mély sebben vérzik a kebel;

És messzi föld vidékiről,

És közel börtön mélyiről.

A hang nem hallik el.

Ejts könnyet, oh nép, hogyha tudsz,

Ha adhat még a fájdalom,

S míg lelked a múltakba hal,

Zendüljön meg a régi dal,

Mint visszhang, ajkadon.

Ki meghalt, jobban nyughatik,

A rab egy percre felvidúl,

S a bujdosó megérti majd:

Bár honja rablánc közt sohajt,

De él még s nem fajúl.