Magyar szonett az őszről

Jön az ősz, már hullnak a cifra virágok

szirmai, rongyban, mint farsangi plakátok,

ha süvít a böjti szél: »Nincs szükség rátok!

Már vége a násznak, megestek a lányok.«

Komolyan és szürkén, mint a gőgös szerény,

fiait ringatva ül a termés, helyén,

kész elbocsájtani a Szentmihály szelén

s hős anyaként halni a November derén.

S már érzi az éh nyúl, hogy a fű kopaszabb.

Jajgat a sok madár, folyton vérzik a nap.

Megy a gőzös, Pestre, füstje a földre csap.

Ideges a farkas a gyürött erdőben.

Ideges az ember szíve a mezőben.

jön valami amit minden ért, csak ő nem.