MAGYAR VAGYOK

Magyar vagyok! Nem vakszerencse

Tőn engemet magyarrá.

Nem érdek hitvány gerjedelme

S nem önkény teve azzá.

A szellem szent hatalma az,

Mely elborított lángival:

Magyar vagyok, mivel szabad,

Szabad, tehát magyar.

Magyar vagyok. Nincs a világon

Ennél szebb és dicsőbb név.

Testvéreim közt feltalálom

Minden nagy eszme hősét.

Engem sem rémít semmi vész,

Várjon halál, vagy diadal:

Lelkem egész, szívem merész;

Merész, mivel magyar.

Magyar vagyok. Ami szivemben,

Tüstént az ajkamon van.

Nem érez senki sem hivebben

S nem szól világosabban,

Mert egy vagyok és mindig az,

Tettem, szavam lelkemre vall:

Magyar vagyok, tehát igaz;

Igaz, mivel magyar.

Magyar vagyok. Magasra törnék!

De elfog olykor méla bánat,

Ha olvasom az Isten könyvét,

Történetét hazámnak.

Fénynapjainkra gyász omol,

S az egész nép egy sírba hal:

Nem csoda, ha olyan komoly

És bús lett a magyar.

Magyar vagyok. Népem jövőjét

Dicső, nagy színbe látom.

Próféták nem hiába szőtték,

Beteljesül az álom!

Miért a hősök lelke vív,

Eljő, eljő a diadal:

Mert csupa lélek, csupa szív,

Csupa láng a magyar.

Magyar vagyok. Kedvem csapongó

És gyors, miként a villám.

Majd mint a felhő, oly busongó,

Majd mint pacsirta, vídám.

Szivem az érzéstől repes,

Tűz ajkamon a szó, a dal -

S úgy vágtat a vér, oly heves,

Heves, mivel magyar!

Magyar vagyok. A sors kegyelme

Névleg tesz csak magyarrá.

A szabadságnak szent szerelme

Avatott engem azzá.

A szellem csodás lángja az,

Mely fölragadott szárnyival:

Magyar vagyok, tehát szabad,

Szabad, mivel magyar!