Magyarok Pesten

Andrássy útján a fanyar tavasznak

Zöld aranyában égnek a tetők,

Piros, kék gömbök szállnának magasba

S rövid pórázon csak libegnek ők.

Ó mennyi pompa, mennyi fény és mennyi

Hiúság baktat csillogó uton,

Piros, kék gömbök módján fönn lebegni

Az élet színén, büszkén, ámulón.

De egy sarokban, az árkádok alján

Megállít két bús bálvány, két anyó.

Matyóhímzéssel jöttek Pestre, tarkán

És most delelnek: előttük motyó.

A tavasz napja minden ragyogása

A tarka hímzésen táncol, kacag,

Ott tündököl, mint Ázsia varázsa

S a tömeg elmegy mellette, a vak.

Ők lelküket hímezték álmodozva

E szép holmikba, ősi vágyakat

Szőttek beléjük s e keleti pompa

Az egyetlen, mi nékik megmaradt.

A két bús bálvány mozdulatlan árván

A robogásos útra rámered.

Oly furcsa nékik mind e lárma, látvány,

Testvéreim ők s itt idegenek.