MAGYARORSZÁG

Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,

Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!

Ceresnek koszorús homloka illatoz,

S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád.

Termékeny mezeid mennyei harmatok

Mossák, s csűreidért Europa írigyed.

Itt édent mutató sorhegyek oldalin

Bacchus tölt poharat, s néked az isteni

Nektár legnemesebb vedreiből merít.

Itt Arkádia zöld halmai nyílanak,

Hol Pán legjelesebb barmok után dalol,

Barmok, millyeneket boldog Arábia

Nem látott, sem egyéb nemzet az ég alatt.

Kárpátidnak arany gyomra kevély Perut

Felmúlván, örökös kincseit önti rád.

Minden jót, valamit hint az Olymp ura,

Minden jót, valamit Tellus az emberi

Táplálásra teremt, néked az istenek

Bőv mértékje pazarl büszke határidon.

Boldog népeidet Títusok őrizik,

Kik mindannyi atyák és kegyes istenek,

S kiknek trónusokon Trézia lelke leng.

Törvényed s koronád Chérubim őr fedi,

Nem fertőzteti meg durva tirán keze:

Törvény, nem hatalom kénnye uralkodik

Rajtad, s régi dicső nemzeti díszed áll.

Oh, bár vajha kies gyöngykoszorud között

Még egy illatozó rózsa fakadna ki:

Szállnának le reád Graecia isteni,

Kik hajdan lehozák Attika földire

A nagy mestereket s bölcs tudományokat.

Akkor csillagokat hatna kevély fejed,

S elbámulna reád a Zenith és Nadir.