MAGYARORSZÁG LEÍRÓJÁHOZ

Zeng a dicsőség temploma; vígadoz

A benne, boldog fénnyei közt, lakó

Szent halhatatlanság, s borostyánt

Osztogat a jeles érdemeknek.

Te is, szerencsés Vályi, örűlj ezen!

Ifjú korodnak gyenge virágait

Hazádnak oltárán valódi

Áldozatúl neki bémutattad.

Sok gond, s szünetlen fáradozás után

Már útnak indúlt Lexiconod: tanú,

Igaz tanú, hogy Nemzetednek

Haszna, s dicső neve szíveden van.

Ez mind jutalmunk, mind pedig ösztönünk.

Majdan felőlünk józan itéletet

Csak a Jövendők hoznak, akik

Nem hunyorítanak érdeminkre.

A kék irigység, bátor akármi szép

Dolgot cselekszünk, meg nem elégedik:

A fényt homálynak, s világot

Éjnek alajtya veszett agyában.

Mit tészen a nagy lélek? ama dicső

Időkre nézvén, illyen alávaló

Késértetet megvet, s kijegyzett

Tárgya felé nemesen törekszik.

Bizván magában, fel-felemelkedik

Az égiekhez mennyei szárnyain,

S túl a halandóság határin

Csendesen éli örök Világát.