MAHOLNAP SÍR TAKARJA.

Maholnap sír takarja

Elfáradt szívemet...

Ne sírjatok, barátim,

Füves hantom felett.

Nem volt oly könnyü éltem,

Mint mások képzelék;

Higyjétek, jobb volt nékem,

Hogy jókor elmenék.

Láttátok-é tavaszkor

Az olvadt hóvizet,

Mely vígan csörgedezve

A völgy felé siet?

Hogy’ csillog-villog árja,

Mi vígan cseng zaja,

S felette hány szivárvány

Von ívet partira.

De jőjetek, ha nyár lesz

S a víz elszáradott,

S nézzétek csak az útat,

Hol árja elfutott.

Hány s milyen akadályok,

Sziklák mindenfelől,

S mig fenn csillogni látszott,

Mily küzködés belől.

Im képe életemnek:

Felszíne csillogó,

De oh, ha azt tudnátok,

Mit rejt e szép folyó!