Maja

A szürke semmit láttam egyszer én már,

A szürke semmit, mely mindennek atyja,

Azóta nincs szememben büszke fény már

És nincs szívemben a remény malasztja!

Ó szürke semmi szürke tengere,

Melyen világunk bús gályája horpad,

Ó tekintetünk üveges ege,

Melyen kiégő bolygók haldokolnak!

Merev mindenség és meddő mennyország

Ringasd csak süppedő lelkek hajóját,

A vitorlát, az ágyút, a harangot:

Nincs itt megállás, szakadók a partok,

Csak tenger, sós, keserves és unalmas,

Csak ember, kinek az örvény irgalmas!