Majálison

A Hója erdő lombjai felett

tavaszi napfény-patak csergedez,

a tisztásokról dal szürönközik,

majálisozók víg ünnepe ez.

Tüzek gyúlnak, és távol füstjük édes.

A Hója erdő lombjai felett

ölelkező kacaj ül ünnepet,

s a tisztásokon dal szürönközik.

Olyan messze vagyok az emberektől!

Egy lángfehér virágú szép cseresznye

sziromhulltába tartom a fejem,

és néha-néha mintha beleveszne.

Egyedül állok, egyenesen, némán,

nem tüzel zene, nem kábít a bor:

én vagyok Dónáth, régi kőszobor

s a szirmok alá tartom a fejem.

Sötét fatörzsről kicsi hangya fut le,

a bolyba fut, vagy élelmet keres,

s szememből lassan könny patakja foly:

neki van miért, neki érdemes...

Szememből lassan könny patakja foly,

s tompán csuklik el kérdésem szava:

Hója erdőből mit vigyek haza,

és hol a haza, hol a hangyaboly?