MÁJUS ELSEJE

Itt van május elseje

Víg a szívem belseje,

Az orgona most szagos,

Karcsú, csínos, nem magos,

S éji szendereken át

Felzendül a szerenád,

Húzza mélán

Szép Kiss Bélám,

S szivarral az agyarin

Húzza derék Magyarim.

Szóval szól a nahtmuzik,

Ellenben az erdőn szólnak

Fűrerek s vidám Zsuzsik.

Bokrok tövén ibolya,

S bokrok tövén selymes fűben

Sok nyújtózó csigolya.

Ó, szép május elseje,

Víg a szívem belseje,

Itt a fecskék

S verebecskék,

S feltámadtak a legyek.

Az idők örök folyóján,

Ah, e szagos, bús folyókán

Lefolyt, tudja-e kegyed?

Egy újabb házbérnegyed.

Ó, szép május elseje,

Víg a szívem belseje,

Most a szende háziúr

Kisded tárcámhoz befúr.

És megnőtt a pótadó,

S Lukács is - a sót adó -

Új létszámot emleget,

Bár Justh így szól: nem lehet!

Ó, szép május elseje,

Víg a szívem belseje,

Im hazánkra ráború’

Újabb Balkán-háború,

Mivelhogy a Nikita

Egy gorombát rikita.

Szól a bús monarchia:

Kérem, ez anarchia!

Fütyöl erre Montenegró.

Berchtold Montenegrót megró,

S Krobatin szól: Einmarschiert!

S lesz belőlünk, ah, - fasírt:

Azaz szuronyvagdalék:

Kiloccsant vese-velő,

Ah, örülj most, tartalékos,

S te is, jó népfelkelő.

Ó, szép május elseje,

Víg a szívem belseje,

S hogy e belső örömömnek

Nyomai is legyenek,

Kívánom e víg májusnak,

Hogy a fene egye meg.

Jaj, istenem, most egyszerre

Az vetődik az eszembe,

Hogy Nikitát hátha, hátha

Bosszúra az inspirálta,

Hogy róla oly sokat írtam.

Ah, most bánom bűnöm nyíltan,

S míg nem késő, felsohajt

Bús keblem, a horpadó:

Bocsáss meg, ó, Nikitácska,

Nem bánt téged soha többé

szegény, vicces Torpedó.