Mákszemek

Ez a világ, e földi élet

Mi más az ifjunak s a vénnek!

Előbb arany, utóbb csak talmi,

S a vége az, hogy meg kell halni...

Szomorú-vígság földi létünk!

Csak akkor lettünk boldogok,

Amidőn épen elvesztettünk

Egy földi paradicsomot.

Úgy tetszik, mindent elfeledtem.

Mögöttem minden ellapult.

Ha visszanézek, egy kietlen

Szomoru sivatag a mult.

Csak a te képed él még benne

Csodás, ködös távolba, mint

A Szaharában, messze, messze,

A még kilátszó piramid,

Mit el nem ér a fáradt vándor,

De képe lelkén megmarad

Még akkor is, ha teste már por

A föveny szemfödél alatt...