Málló malomból

Áll a kerék, s már mindíg állni fog,

Körülötte málló malom-romok.

Titokzatos, bús, szertelen vadon, -

Fut a patak igátlan-szabadon.

Áll a kerék, s már nem mozdul soha,

Felöltöztette lágyan a moha.

Csendesen, ahogy halottat szokás, -

Hadd szűnjön zaklatás, zakatolás.

Itt óra nem mutatta az időt,

Moha közül a nefelejcs kinőtt.

Rózsaszínű havasi nefelejcs, -

Hogy engem, olvasóm, el ne felejts.

Egy szálat, nézd, szakítottam neked:

Málló malomból egy csepp életet.