MÁMOR

Jöttél, s ím drága must edénye lelkem,

Szűzlány fehér lábával megtiport kád,

A púpos bánatok rikoltó torkát

Méz-íz csitítja: ó, tán most születtem!

Szálljunk aranyhajóra most mi ketten,

Röpítsen el, ne tartsa semmi korlát:

Szállj, drága perc, feszítsd forró vitorlád,

Ma ránk vár minden édes ismeretlen!

Nézd, minden mily roppant fénnyel ragyog:

A nap, a hold és minden csillagok

Jönnek velünk, s a vén világ elárvul -

Hallod? a láz, a hű, bizarr dobos

Dobol, s a mámor vörös oszlopos,

Örvénylőn forgó kastélya kitárul!