MANCINAK (ÉS MISKÁNAK)

A kenyeret s a csókot hirdetem

Két testvér-tornyát a teljesülésnek

Öregek, ifjak vágyódnak velem,

A rohanók és akik mindig késnek.

Mert elapad a lélek és a vér

Ha a szárazság marja ajkainkat

S hová már a napfény sohase ér,

A szívbe a bú sötét lombot ingat.

Mert szent a lány, ki asszony lesz s a csók

S kiből a kenyér megterem: a férfi.

Mint tavasz-délben szálló kócsagok

Kiknek útját a végtelenség méri:

Ugy szállnak ők a boldogságba el,

S szavukra mámoros isten felel.