MÁR ELŐRE RENDELTETTEM

Álom-mázsát hordok magamban

S mint ragyogó, súlyos kisértet

Nézegetem a maiakat

És imádkozva látok, mérek.

Ha mikor én álomba botlok

(Nehéz az álom mostanában),

Mindig aféléket képzelek,

Hogy az Élet ízlik a számban.

Hogy az Élet ízlik a számban

S szivem vérétől messze-messze

Csörgedeznek kicsi patakok

Én szivemnek vérével festve.

Valahol mintha fönt-fönt volnék,

Érc-oszlopok s gránit-bálványok

Szilárd talpazatát érezem:

Valamely Isten-fejen állok.

Állok, várok, nézek riadtan,

Sehogysem bízok az Időben

S a fájdalmaim kiömlenek

Áradt tavasz-vizekként bőven.

Valamely Isten-fejen állok,

Mert így birom a bírhatatlant,

Mert így birom el a szívemet,

Ezt a jó és mégis rossz katlant.

Testem, ez a szent, kényes szerszám,

Mint valami ördöngős posta,

A Most-Idők rémületeit

Előre és magával hozta.