MÁR MINÉKÜNK ELLENSÉGÜNK...

Már minékünk ellenségünk

Egész világ, látom én;

Szegény magyar, be magad vagy

Ezen a föld kerekén!

Akivel mi megosztottuk

Asztalunknak ételét,

Ruháinkat, hajlékunkat:

Éhenkórász volt elég.

Aki hozzánk jőne mostan

Bajainkat osztani,

Aki velünk kezet fogna:

Nincs barát, nincs atyafi.

No de semmi, jó az isten,

Ugy lesz, ahogy lenni kell:

Hagyjanak el! csak magunkat

Mi magunk ne hagyjuk el.

És mi nem hagyjuk magunkat,

Míg lesz egy kéz és egy kard;

Fogadom azt, hogy megbánja,

Aki bántja a magyart!

Hosszu a mi türelmünk, de

Ha egyszer kifakadunk,

Akkor aztán hosszu ám és

Rettentő a haragunk.

Tudhatják az ellenségink,

Mint viselünk háborut,

Ha pedig már elfeledték,

Jól van, majd eszökbe jut.

Úgy elütjük-verjük őket,

Ha türelmünk megszakad,

Hogy magunk is megsajnáljuk

Szegény nyomorultakat!