Már nem fáj más...

Már nem fáj más,

Csak az fáj mindíg jobban,

Hogy égő sebeim

Olyan világtól-idegen sebek,

És a szívem más szenvedők szívével

Nem egy ütemre dobban.

Már nem fáj más,

Csak az fáj mindíg jobban,

Hogy önmagamba lassan visszanőttem.

Betokozódtam, elszigetelődtem.

Mint a temetkező selyembogár:

Magam a selymeimbe beleszőttem.

Szeretnék egyszer lepke lenni még.

Öröm mézét, búbánat harmatát

Az arany élet-réten vinni szét.

Leszállani minden virágkehelybe,

S megtapintni a virágok szívét.

Szeretnék egyszer hivő, hevülő,

Lengő, lebegő lepke lenni még.