MÁRCIUS 20

Ezeréves létünk ünnepélyén,

Az örömnek víg zaja között

Ismét eljött a gyásznap, amelyen

Kossuth apánk sírba költözött.

Akkor egy bús nemzet zokogása

Kísérte a legnagyobb magyart,

Ki nem halt meg, örökre fog élni,

Míg magyar szív dobogása tart.

Most örömzajt fojt el a gyász napja;

Nem zavarja azért ünnepünk.

Egy ezredév dicső ünnepélyét

Nem zavarja, ha mi könnyezünk.

Hisz ez a könny nem a bánat könnye,

Csak az emlék szent áldozata;

Nem keressük »holtak közt az élőt«,

Mert hisz él Ő; míg él e haza!

E szent napon nagy szelleme előtt

Leborul az ünneplő magyar,

Megcsókolja a szentelt sírhantot,

Amely testet, mulandót takar;

Könnyeiből új erőt merítve,

Megreszketve szólt kérő szava:

Áldd meg e hon méltó ünnepélyét,

Legyen boldog e szegény haza!