Marcus Aurelius

E szőke bús magyar víz hajlatánál,

Hol én ma holdvilágnál messze nézek,

Mélázott árván ama régi császár

És meditált felőled, távol élet.

Ő is magánya magasára lépve,

Mint holdvilág a halk azúr tetőre,

Úgy látta, hogy káprázat semmisége

A tett, a vágy s az álom balga, dőre.

Úgy látta ő is és a szíve mélyén,

A hármas érc alatt, mint a pokolban

A Vulkán pörölye, mely fájva dobban,

Egy érzés vert és gondolá, miként én

A szőke vízre, szőke holdra nézve:

Az élet gyász és nem mersz halni mégse!