MARGARÉTA

Itt kuksolok a szilvafák között,

kakukkolgat a hamvas szerelem,

kakukkolgat. A berekháti köd

pamutpapucsban lépked szívemen.

Elültem, mint az öreg szúnyogok.

Összébb simul a szittyó meg a nád,

hever lábamnál a szél és morog;

borzas a szőre. Sóhajt a világ.

Tégla a boglyán, öklöm fejemen, -

egy margarétán búsulnék magam,

már pára hátán illan életem

s - vén görbe bú! - munkám még lombtalan.

Csak bámul göbbedő hodály alól

a barna kapa hűvöslő nyele - -

Ökörnyál után ugrik a bokor,

zsibongva rebben száraz levele.