Margitnak

Ifjuságom idejérül

Álmodom, ha látlak.

Bokra zöldül, tája kékül

Tavaszi világnak.

Óh, az első kézszoritás!

Óh, az éber álmok!

Óh, e látszat, e nagyítás!...

Csak sirok utánok.

Mi hevített?... Felidézem:

Csupa semmiség volt,

Egy dal, egy virág a réten,

Egy madár, az égbolt.

Mire vágytam?... Menni véled

Egy-két fordulóra.

Mit reméltem?... Ha letéped,

Nékem jut a rózsa.

Több sugara volt a napnak

Akkor még e bolygón.

Ennyi üdvöt egyszer ad csak

Életünk ily olcsón.

A hol járok, a mit érzek,

Óh, beh más, beh más ma!

Csak szép lelked derüjének

Nem lett borulása.

Téged látlak-é vagy álom

Ez csupán?... megállok,

S elnézlek, mint őszi tájon

Kései virágot.

Hullt a rózsa, szállt az élet,

S mégis oly leányos

Mozdulatod, köszönésed...

Mind a régi bájos.

Óh, édes lány, álmadozzál!

Lehet álmadoznod.

Te maradtál, a ki voltál:

Fiatal és boldog.